Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegy lábánál, de még az Óperenciás Tengeren innen, élt egyszer egy fényképész.
Úgy nevezték: Blende Ember.
Komák közti egyezségből először csak úgy járt-kelt esküvőkre a vidéken, hogy áldásként szórja villanó villámait az összesereglett ünneplőkre. Ásó, kapa, nagy harang és örömteli mosoly kísérte küldetései során, hogy a heted hét országra szóló vigalmakról rendre feljegyezzék: láthatóan Hencidától Bonchidáig folyt a vidám dínom-dánom!
Ám a hálás násznép sem volt rest és hamar szájára vette, hogy az Ember neve Blende. Híre még a kattintásainál is sebesebben terjedt, így messze földről, még a Celebek Holdudvarából is felkeresték őt a házasulandó párok. Ő pedig önfeledtségükben örömest örökített meg pityergő mátkákat, férfivá érett vőlegényeket, hogy fényecsetével rajzolja égboltra a szent kötelékek legelső sugarait. Mindnyájan tudják Róla, kiválasztott Ő a Vakupapucsosok között, mert mindenkor és mindenhol mesés nászkódexeket fotografál a tünékeny pillanat adta szivárványos színekből, és ágas-bogas árnyékokból. Titka talán abban rejlik, hogy őstől örökölt tehetségével sosem feledte, honnan lépett először az aranymetszés és a képi ékszerművesség szívpitvarokhoz és kincsestárakba vezető ösvényére.
Ajánlásai apáról fiúra, csokorkapóról menyre szállnak, és a Blende Embert azóta is a boldogság követeként üdvözlik, amerre a fehér galambok repülnek.
Íme a bizonyosság…és ez már nem mese!